Feladatkör

A beléptetésért felelős önkéntesek (Access Volunteers) segítik a 2020-as UEFA Európa-bajnokság helyszínein a rendezvény ideje alatt a személyek és gépjárművek be- és kiléptetését.

ACCESS MANAGEMENT ÖNKÉNTES

A beengedésért felelős önkéntesek (Access Volunteers) létfontosságú feladatot látnak el leginkább mérkőzésnapokon, segítik a helyszíni biztonsági, akkreditációs és jegykezelő csapatokat, hogy ezáltal is megkönnyítsék a célcsoportok zökkenőmentes és időben történő ki – és bejutását a stadionba.

Az önkéntesek minimum 6 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

ACCESS MANAGEMENT LEAD ÖNKÉNTES

A beléptetésért felelős vezető önkéntesek az Access Managerrel dolgoznak együtt, hogy biztosítsák a célcsoportok biztonságos ki- és beengedését. Részt vesznek a biztonsági személyzet képzésében. Ellenőrzik, hogy a stadion körüli jelzések megfelelően vannak kihelyezve. Ezenfelül, ad hoc feladatokkal segítik az Access csapat munkáját.

Az önkéntesek minimum 23 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.


A verseny ideje alatt a stadionok különböző zónákra vannak osztva, mint például a pálya és a követlenül mellette fekvő területek, öltözők és médiaterületek, VIP és egyebek. Az akkreditációs csapat minden közreműködő (például játékosok, önkéntesek, média képviselők, tisztviselők, és egyéb szolgáltatók, mint a takarítók, a hatóságok és a szponzorok) számára biztosítja a belépést azokba a zónákba, amelyekben tevékenykedniük szükséges. Az akkreditációs kártya tartalmazza birtokosának személyes adatait (nevét és arcképét), valamint a konkrét faladatköre alapján ráruházott belépési jogosultságokat. A feladata elvégzéséhez minden egyes személynek rendelkeznie kell egy érvényes akkreditációs kártyával, amelyet az akkreditációs központban kap meg.

ACCREDITATION ÖNKÉNTES

Az akkreditációs önkéntesek (Accreditation volunteers) segítenek az akkreditált személyek azonosításában, az akkreditációs kártyák elkészítésében és azok kiadásában is.

Az önkéntesek minimum 30 műszakra számíthatnak tréninggel együtt.
Az UEFA doppingellenes csapata átfogó doppingellenőrzést végez az 2020-as UEFA Európa-bajnokság során. A program célja a játékosok, tisztviselők és nézők fizikai, érzelmi és pénzügyi befektetésének védelme a tiszta verseny biztosítása révén. Az antidopping önkéntesek feladata, hogy értesítsék a doppingellenőrzésre kiválasztott játékost, és az értesítés időpontjától kísérjék a doppingvizsgálat befejezéséig.

ANTI-DOPING CHAPERONE

Anidopping önkéntesek felelnek a doppingellenőrzésre kiválasztott játékosok kíséréséért. Az önkéntesek a doppingszobában várnak, amíg a vizsgálat lezárul. A Magyar Antidopping Csoport kötelekéből érkeznek a doppingellenes önkéntes csapat tagjai.

Az önkéntesek minimum 4 műszakra számíthatnak.
A közvetítők feladata annak biztosítása, hogy a mérkőzés a világon bárhol elérhető legyen a TV nézők számára. A műsorszolgáltatók számára kialakított információs pult az első állomás a közvetítési központba érkezéskor.

BROADCASTER UNILATERAL SERVICES VOLUNTEER

A közvetítőket segítő önkéntesek feladatai, hogy támogassák a helyszínen, elsősorban a mérkőzésnapon és edzésnapokon a csatornák munkatársait. Tennivalóik közé tartozik az egyszerű adminisztráció (pl. fénymásolás, információk terjesztése vagy a műsorszórók hely/jegyfoglalásait kezelő rendszerében található információk kinyomtatása), a kérdések megválaszolása TV műsorgyártásról, jegyfoglalásról, a bajnokság alapvető információiról és a turisztikai / idegenforgalmi tudnivalókról; valamint a stadion különböző létesítményeinek ismerete.

Az önkéntesek minimum 13 műszakra számíthatnak.
A 12 stadionban tartandó ünnepségek és szórakoztató programok célja a barátságos és hangulatos légkör megteremtése. Az önkéntesek segítenek a mérkőzés előtti ceremóniák (rajongók szórakoztatása a stadionon belül és azon kívül), a műsorgyártás (TV-műsorgyártás, logisztika) lebonyolításában és a helyi ceremónia-koordinátor keze alá dolgoznak.

CEREMONY VOLUNTEER

A ceremónia önkéntesek (Ceremony volunteers) segítséget nyújtanak a meccsek előtti ünnepség megszervezésében a ceremónia koordinátornak. Részt vesznek a szurkolók szórakoztatásához kialakított játékok realizálásában. Segítenek a bannerek, díszítő elemek kihelyezésében, mozgatásában.

Az önkéntesek minimum 9 műszakra számíthatnak tréninggel együtt.

CEREMONY MAKERS

A Ceremony Makerek a meccsnapokon vesznek részt az ünnepség lebonyolításában, ők biztosítják a jó hangulatot a meccs kezdete előtt. Az előre betanult egyszerű koreográfiát a meccs előtt közvetlenül, a pályán mutatják majd be.

Az önkéntesek minimum 6 műszakra számíthatnak, amiből 4 meccsnap és 2 tréning nap.
A kereskedelmi csapat vezeti az UEFA és a vele szerződött kereskedelmi partnerek számára biztosított stadion-marketing jogok gyakorlását, valamint közreműködik a hivatalos szponzorok helyszíni aktivitásában. A kereskedelmi csapathoz fordulhatnak a belső közreműködők bármilyen marketinggel és kereskedelemmel kapcsolatos kérdésben. Ezt a tevékenységet segítik az ide beosztott önkéntesek, azzal, hogy felügyelik a hirdetés mentes övezeteket, valamint segítséget nyújtanak szponzoroknak a stadionban és környékén a Marketing önkéntesek és a Sponsor Services önkéntesek. Míg a labdaszedők és zászlóvivők kísérésében nyújtanak elengedhetetlen segítséget a Ball Kids önkéntesek és Youth Program önkéntesek.

BALL KIDS ÖNKÉNTES

A Ball Kids önkéntesek segítik a 12 labdaszedő gyermek koordinálását a meccsnapokon.

Az önkéntesek minimum 6 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

MARKETING ÖNKÉNTES

A marketing önkéntesek a UEFA helyszíni marketing csapatát erősítik a torna alatt.

Az önkéntesek minimum 19 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

SPONSOR SERVICES ÖNKÉNTES

A Sponsor Services önkéntesek a helyszíni marketing csapat munkáját segítik majd. A feladatuk közé tartozik a szponzorok általános támogatása, kísérése.

Az önkéntesek minimum 6 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

YOUTH PROGRAMME ÖNKÉNTES

Az önkéntesek 50+ gyermek koordinálásában vesznek részt akik a futballistákat kísérik, illetve a nemzeti zászlókat és meccslabdát tartják.

Az önkéntesek minimum 6 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.
A VIP és protokollcsapat a 2020-as UEFA Európa-bajnokság eseményein részt vevő VIP vendégért felel. A vendégeket fogadó önkéntesek lesznek az első és a fő kapcsolattartási pontjai ezen VIP meghívottak számára. Repülőtereken, szállodákban vagy stadionokban köszöntik az érkező vendégeket, tájékoztatást nyújtanak a mérkőzésekről, a rendező városokról, és kezelik a sport és a politika világából érkező hazai és külföldi vendégek kérdéseit és kéréseit.

VIPS HOTEL OPERATIONS ÖNKÉNTES

Az EURO2020 önkéntesek méltó képviselete a hivatalos UEFA hotelekben. Hozzájuk tartozik az UEFA vendégek magas szintű kiszolgálása, valamint az UEFA és a helyi szervezők adminisztratív és operatív segítséggel való ellátása. Az önkéntesek együtt dolgoznak majd a transzport csapattal is, hogy monitorozzák a hotelbe érkezők és onnan távozó VIP vendégek listáját, továbbá segítséget nyújtanak a VIP jegyek kiosztásában és a VIP vendégek fogadásában.

Az önkéntesek minimum 12 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

VIPS HOTEL WELCOME DESK ÖNKÉNTES

Az UEFA VIP vendégek számára információs pontként szolgál az önkéntesek jelenléte a hotelben, akik szoros együttműködésben állnak majd a transzport csapat tagjaival.

Az önkéntesek minimum 9 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

VIPS VENUE GUEST SERVICES ÖNKÉNTES

Ide tartozik az UEFA VIP vendégeinek fogadása, köszöntése a stadionban és a megfelelő VIP területre vagy Skyboxba kísérése a vendégeknek. Valamint szoros együttműködés a transzport csapat tagjaival.

Az önkéntesek minimum 7 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

VIPS VENUE OPERATIONS ÖNKÉNTES

Az UEFA VIPS Venue Operations Menedzserének adminsztratív és operatív területeken történő támogatása. Mérkőzések előtt a VIP területek felkészítése a vendégek fogadására és teljeskörű segítség nyújtás minden VIP vendég számára.

Az önkéntesek minimum 15 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

VIPS VENUE TICKETING ÖNKÉNTES

Az UEFA vendégeinek segítése a mérkőzést és/vagy helyszínt illető kérdéskörökben, továbbá a jegyekkel, jegykezeléssel kapcsolatban. A VIP jegyek előkészítése a vendégek érkezése előtt a stadionban

Az önkéntesek minimum 15 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.
Az UEFA jogvédelmi programjának (RPP) célja az, hogy aktívan védje a 2020-as UEFA Európa-bajnoksággal kapcsolatos szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat, és megakadályozza ezen jogok megsértését.

RPP ÖNKÉNTES

A jogvédelem önkéntesei (RPP Volunteers) támogatják az UEFA helyszíni jogvédő tevékenységét úgy, hogy megakadályozzák a stadionok és a rendező város más kulcsfontosságú helyszínein (pl. szurkolói zóna, szurkolói találkozók és egyéb érintett helyszínek) az illetéktelen vagy nem engedélyezett kereskedelmi tevékenységeket (hamisítás és gerillamarketing).

Az önkéntesek minimum 5 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban, amiből 4 meccsnap, 1 pedig tréningnap.
A 2020-as UEFA Európa-bajnokság alatt a transzport csapat felelős a 24 résztvevő nemzeti szövetség, a játékvezetők, a doppingellenőrök, a mérkőzés delegátusa, az UEFA vendégek és a személyzet szállításáért. Az önkéntesek koordinátorként a stadionban, a közlekedési irodában vagy a flotta-telephelyen, illetve üdvözlő személyzetként dolgoznak a repülőtéren, stadionban, szállodákban és más helyszíneken is. Ők kezelik a szállodák és a stadion közötti személyszállítást a legelső résztvevő megérkezéstől a legutolsó távozásig. A transzport önkéntesek fontos feladata még a járművek rendelkezésre állásának biztosítása és a vendégek útbaigazítása a megfelelő zónához és/vagy gépkocsihoz.

AIRPORT WELCOME SERVICES ÖNKÉNTES

UEFA vendégek reptéri üdvözlése és fogadása az UEFA előírásai szerint. Az UEFA és a transzport koordinátorok reptéri munkájának adminisztratív és operatív segítése.

Az önkéntesek minimum 12 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

FLEET OPERATIONS ÖNKÉNTES

Az autók előkészítése és átvétele a flotta-telephelyen a fuvarok után, valamint operatív segítségnyújtás a teljes transzport csapatnak, az önkéntes sofőröknek valamint az UEFA alkalmazottaknak és a helyi szervezőknek.

Az önkéntesek minimum 18 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

VENUE TRANSPORT ÖNKÉNTES

Útbaigazítás és általános segítségnyújtás a stadionban, mint például a különböző transzport lehetőségek elérhetőségének ellenőrzése vagy a járművek belépésének engedélyezése a stadionban.

Az önkéntesek minimum 8 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

VOLUNTEER DRIVER ÖNKÉNTES

Sofőrszolgálat nyújtása az UEFA alkalmazottak és hivatalos vendégek számára a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság hivatalos helyszínei között Budapesten.

Az önkéntesek minimum 13 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.
Ez a munkacsoport felel a vendéglátási szolgáltatások kidolgozásáért, megvalósításáért és elvégzéséért a különböző célcsoportok (személyzet, műsorszolgáltatók, média képviselői, önkéntesek, versenyzők, játékvezetők, egészségügyi munkatársak stb.) számára a különböző helyszíneken. A bajnokság teljes időtartama alatt, mind a mérkőzésnapokon, mind a felkészülési napokon ellátják cateringgel a dolgozókat, önkénteseket. Ez a csapat felelős azért, hogy a vendéglátási szolgáltatások időben, megfelelő minőségben és költséghatékonyan legyenek elvégezve az UEFA irányelvei alapján. A vendéglátóipari csapat tagjaként az önkéntesek a helyszíni vendéglátó menedzsert és koordinátorait segítik a napi munkavégzésben.

HOSPITALITY PRODUCTION LEAD ÖNKÉNTES

A vendéglátásnál a vezető önkéntesek a menedzsment csapatot támogatják operatív feladatok ellátásával. Emellett irányítják és segítik a többi vendéglátás területen dolgozó önkéntest.

Az önkéntesek minimum 15 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

HOSPITALITY PRODUCTION ÖNKÉNTES

A vendéglátás területen dolgozó önkéntesek a vendéglás csapattal fognak együtt dolgozni annak érdekében, hogy minden célcsoport a legjobb ellátásban részesüljön. Az önkéntesek nem csak hagyományos vendéglátós feladatokat kapnak majd, de ajándékcsomagok összekészítésében és más dekorációs feladatokban vesznek részt.

Az önkéntesek minimum 20 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.
A hazai közvetítést segítő logisztikai csapat koordinálja és végzi azon integrált feladatok széles sorát, melyek támogatják a hazai közvetítések teljes személyzetét.

HOST BROADCAST ÖNKÉNTES

Az önkéntesek feladatai közé tartozik többek közt a rendező ország közvetítő-munkatársainak kiszolgálása (például utazásszervezés, szállodai elhelyezés, formaruha kiosztás, étkeztetés és irodai kisegítés), valamint a közvetítések hatékony és zökkenőmentes lebonyolításának biztosítása tréning- és mérkőzésnapokon.

Az önkéntesek minimum 13 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.
A 2020-as UEFA Európa-bajnokság infokommunikációs csapata információs szolgáltatásokat, hardvereket, alkalmazásokat és IT-specifikus megoldásokat nyújt a rendezvény idején. A csapat minden helyszínen informatikai és távközlési hálózatot hoz létre és tart fenn, hogy az újságírók és a személyzet bizonyos részei a lehető legjobb munkakörülményeket élvezhesse. Minden nap körülbelül 4000 újságíró és fotós fog tudósítani a 2020-as UEFA Európa-bajnokságról a televízióban, az interneten és a rádióban.

ICT ÖNKÉNTES

Az önkéntesek sokféle feladatot láthatnak el: informatikai szolgáltatások nyújtása, a mérkőzésnapi műveletek támogatása vagy az információs pult és a „back office” személyzet kiszolgálása. Az esemény olyan kulcsfontosságú területeibe nyernek bepillantást, amelybe a legtöbb ember soha nem láthat bele.

Az önkéntesek minimum 13 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.
Az UEFA EURO2020 kabalája, Skillzy megmozgatja és szórakoztatja a rendezővárosokban a futballrajongókat és felejthetetlenné teszi a hangulatot a mérkőzéseken. A kabala nem csak életre kelti a bajnokság szellemét, de részt vesz az EURO2020 népszerűsítésében és a hivatalos marketing tevékenységekben is. Nemcsak a rendező városban, de világszerte megismerik majd a focirajongók a kabalafigurát.

MASCOT CHAPERONE

A Mascot Chaperone önkéntesek a kabalának a munkáját segítik, legyen szó az öltöztetésről vagy a kabalaruha logisztikájáról. Az önkéntesek támogatják a kabala munkáját, hogy a létesítményekben eligazodjon, illetve segítik őt a helyszínek közötti utazás során is. Az önkéntesek segítséget nyújtanak abban, hogy a kabala el tudja látni a kötelezettségeit az időbeosztása alapján, amelyek néha ad hoc feladatokkal is járhatnak.

Az önkéntesek minimum 6 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.
A versenyrendezés (Match Organisation) az EURO2020 középpontjában áll, hiszen az UEFA legfőbb prioritásával foglalkozik, a sporttal. A sikeres versenyrendezés hozzájárul az egész rendezvényről kialakult képhez, hogy mindenki pozitívan gondoljon majd vissza a labdarúgó tornára.
A projekt fő feladata, hogy a legmagasabb nemzetközi színvonalon, az UEFA-szabályokkal összehangban szervezze meg az Európa-bajnokság 51 mérkőzését és minden kapcsolódó szolgáltatását. Az önkéntesek az UEFA meccsmenedzsernek segítenek majd a mérkőzések megszervezésében és lebonyolításában, illetve a mérkőzés előtti napokon (MD-1) az edzéseken. Az önkéntesek segítséget nyújtanak a pálya, az öltözők, az irodák és egyéb versenyhelyszínek felállításában is. Adminisztratív feladatokat is ellátnak majd az önkéntesek, amellett, hogy segítenek felkészülni meetingekre a meccsmenedzsernek, amiken adott esetben akár részt is vehetnek majd.

MATCH ORGANISATION VEZETŐ ÖNKÉNTES

A versenyszervező vezető önkéntes (Match Organisation Lead Volunteer) az UEFA meccsmenedzsert fogja támogatni általános szervezési feladatokat ellátva. Az önkéntes a meccsek és edzések sikeres szervezését fogja segíteni, illetve a többi versenyszervező önkéntes munkájáért felel majd.

Az önkéntesek minimum 23 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

MATCH ORGANISATION ÖNKÉNTES

A versenyszervező önkéntes (Match Organisation Volunteer) az UEFA meccsmenedzsert fogja támogatni általános szervezési feladatokat ellátva a mérkőzések és edzések tekintetében.

Az önkéntesek minimum 16 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.
A média projekt felel azért, hogy minden készen álljon a létesítmény média részlegén a hazai és nemzetközi média várhatóan 3000 képviselőjének a munkavégzéséhez.

A projekt fő elemei a következők:
  • Média helyszínek: minden stadionnak saját médiaközpontja, médialelátója, sajtószobája, vegyes zónája és fotós pozíciói vannak.
  • Média akkreditáció: a média csapat irányítja az akkreditációs folyamatokat, azok kiosztását és a média foglalások lebonyolítását.
  • Informálás: a média csapat működteti az UEFA online csatornáit és tartalmi felületét, illetve kézikönyveket és tájékoztatókat készít a bajnokságról.
  • Rendezvényszervezés: a torna szabályainak megfelelően összehangolja a csapatok hivatalos médiatevékenységét.

    Az önkéntesek a helyi médiavezető és a két média asszisztenssel fognak együttműködni.

    MÉDIA VEZETŐ ÖNKÉNTES

    A vezető média önkéntesek (Media Lead Volunteers) együtt dolgoznak a média terület vezetőivel. A vezető önkéntesek segítenek majd megszervezni a többi média önkéntesek beosztását, munkáját, illetve tájékoztatást nyújtanak nekik a munkakörről, illetve a média terület irányvonalairól. A vezető média önkéntesek monitorozzák a többi önkéntes munkáját és vezetik a nap végi összegző beszélgetést is, hogy a munkavégzés zökkenőmentes legyen.

    Az önkéntesek minimum 13 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban.

    MÉDIA ÖNKÉNTES

    A média önkéntesek (Media Volunteers) támogatást nyújtanak az akkreditált média dolgozók számára. Az önkénteseknek szerteágazó feladatai lesznek, legyen szó iránymutatásról, a média irodák körüli feladatok ellátásáról, vagy a vegyes zónában és a sajtókonferenciákon való segédkezésről. Egyes önkéntesek a pálya melletti fotósokat fogják segíteni, többen pedig a média lelátón való ültetésében segítenek majd.

    Az önkéntesek minimum 10 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban.
  • Az UEFA EURO2020 labdarúgó tornán a Mobility Maker önkéntesek lesznek leginkább szem előtt, ők felelnek annak biztosításáért, hogy az összes jegytulajdonos a lehető legjobb mérkőzésélményhez jusson mind a 12 helyszínen. Az önkéntesek lesznek a nézők és a szervezők közötti első kontaktpont. A Mobility Makerek legfőbb feladata a nézők útbaigazítása és tájékoztatása, illetve kisebb feladatok elvégzéséért felelnek a helyszínen, mint a csomagmegőrzés vagy az információs pontok működtetése. Az önkéntesek a stadion körül, a stadionban és a lelátókon is segítik a nézőket. A Mobility Makerek vidám és barátságos képet nyújtanak az Európa-bajnokságról.

    MIBILITY MAKER VEZETŐ ÖNKÉNTES

    A vezető Mobility Maker önkéntesek (Mobility Maker Lead Volunteers) felelnek a nézők tájékoztatásáért és a Mobility Maker önkéntesek támogatásáért.

    Az önkéntesek minimum 14 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

    MIBILITY MAKER INFORMATION POINT ÖNKÉNTES

    A Mobility Maker információs pont önkéntesek (Mobility Maker Info Point Volunteers) a látogatók kédéseire fognak válaszolni, illetve az útbaigazításukban segítenek majd a Puskás Aréna körül.

    Az önkéntesek minimum 5 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

    MIBILITY MAKER ÖNKÉNTES

    A Mobility Maker önkéntesek (Mobility Makers) felelnek a nézők tájékoztatásáért és ők lesznek az esemény arcai.

    Az önkéntesek minimum 5 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

    A projekt magába foglalja a stadion dekorációjának részét képező márkaelemek gyártását és kihelyezését (az összes UEFA célcsoport, TV, média és vendéglátás számára), valamint más helyszínek, például a hivatalos szállodák és repülőterek bizonyos területeinek a dekorálását. A signage csapat felelős az összes nyomtatott arculati elem legyártásáért és a kihelyezésükért a stadion körül. Ők valósítják meg a létesítmény körüli útbaigazító elemek kihelyezését, továbbá a pályát körülvevő LED-es reklámhoz és a média háttérfalakhoz jelzési jogokat biztosítanak.

    SIGNAGE ÖNKÉNTES

    A signage önkéntes segít a signage csapatnak az elemek kihelyezésében, a tervezett koncepció megvalósításában. A helyi beszállítókkal, partnerekkel való kapcsolattartást támogatja majd az önkéntes. Az önkéntesek ellenőrzik a jelzések meglétét és helyességét a meccsek előtt és ezekről képeket is készítenek. Kapcsolatot tartanak más területekkel és teljesítik az ő kéréseiket is amennyiben további jelzésekre, nyomtatott elemekre van szükség.

    Az önkéntesek minimum 15 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.
    A helyszíni üzemeltetés felelős a szurkolói szolgáltatásokért – a nézők, a vendégek, a személyzet és a járművek általános belépésének és kilépésének elősegítéséért – együtt dolgozva a többi feladatterülettel. Az önkéntesek főbb feladatai közé tartozik a nézők, a vendégek és a személyzet tájékoztatása, útbaigazítása, valamint tolmácsként nyelvi segítségnyújtás az elsősegélynyújtó pontokon.

    MEDICAL ÖNKÉNTES

    Az egészségügyi önkéntesek (Medical volunteers) a mentősök és egészségügyi szakemberek munkáját fogják segíteni, tolmácsolással és a nézők útbaigazításával.

    Az önkéntesek minimum 5 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

    THERMAL SCANNING AREAS ÖNKÉNTES

    Az önkéntesek a hőmérsékletellenőrző pontokon segítik a helyszíni feladatokat. Támogatják az egészségügyi és a biztonsági csapat munkáját és tájékoztatást adnak a nézőknek az ellenőrzés szükségességéről.

    Az önkéntesek minimum 5 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

    VENUE OPERATIONS CSAPATVEZETŐ ÉS VEZETŐ ÖNKÉNTES

    A venue operations önkéntesek és a szervezők közötti fő kontaktszemély, a csoportvezető önkéntes. Az vezető önkéntesek segítenek az önkéntesek koordinációjában, támogatják és motiválják az önkénteseket, továbbá részt vesznek a panaszkezelési folyamatokban és segítenek megoldást találni, miközben kapcsolatot tartanak a helyszíni biztonsági személyzettel és a jelen levő rendőrökkel.

    Az önkéntesek minimum 13 m5zakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

    VENUE OPERATIONS PERIMETER ÖNKÉNTES

    Az önkéntesek a jeggyel rendelkező szurkolók terelésében segítenek, hogy minél könnyebben és problémamentesen történjen az ő bejutásuk a stadionba.

    Az önkéntesek minimum 5 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

    VENUE OPERATIONS TURNSTILE ÖNKÉNTES

    Segítenek a szurkolók beléptetésénél a forgóajtóknál, a jegyek beszkennelésénél, tájékoztatást nyújtanak a nézőknek.

    Az önkéntesek minimum 5 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.
    A fenntarthatósági projekt (Sustainability) a szociális, környezetvédelmi és gazdasági prioritásokra összpontosít, különösen tekintettel az alábbiakra:

  • Az egészséges életmód népszerűsítése, a stadionokon belüli nem-dohányzó irányelv megvalósításával;
  • A fogyatékkal élő nézők segítése a stadionon belül;
  • A közlekedés optimalizálása;
  • A hulladékgazdálkodás optimalizálása, a hulladék mennyiségének csökkentésével, valamint az újra felhasználás és újrahasznosítás promótálásával;
  • Az energia- és vízfogyasztás optimalizálása a megújuló energiaforrások promótálása mellett;
  • A termékek és szolgáltatások felelősségteljes beszerzésének elősegítése.

    RESPECT ÖNKÉNTES

    Ezen a területen az önkéntesek segítséget nyújtanak a megfelelő kapun való átjutásban, illetve a nézőtéren levő ülőhely elfoglalásában a fogyatékkal élő nézőknek, továbbá támogatják az audiovizuális leíró kommentátor szolgáltatásokat.
    Egyes önkéntesek a nem dohányzó zónák füstmentességéről gondoskodnak majd és amennyiben dohányzó nézővel találkoznak, figyelmeztetik őket arra, hogy hagyjanak fel a tevékenységgel.

    Az önkéntesek minimum 5 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.
  • A projekt a belsős és külsős partnerek által igényelt szolgáltatások és ideiglenes infrastruktúra biztosítását jelenti, hogy áthidalja a helyszínen meglévő és a kiemelt sportesemény magasabb követelményei közötti különbségeket. Ez vonatkozhat az áramellátásra, a vízellátásra, a hőmérséklet szabályozásra, a hulladékgazdálkodásra, a hangrendszerekre és óriás képernyőkre, a helyszíni TV és rádiófrekvenciákra, valamint az ideiglenes infrastruktúrára.

    IMPLEMENTATION ÖNKÉNTES

    Az önkéntesek a COVID-19 biztonsági előírások megvalósításában segítik a szervezőket. Az önkéntesek a fertőtlenítő állomások kihelyezéséért, újratöltéséért felelnek a rendezvény előtt és alatt, illetve a figyelemfelkeltő nyomtatott matricák, kordonok elhelyezésében is szerepet kapnak majd. Az önkéntesek a területvezető munkáját segítik majd abban, hogy az előre tervezettek alapján kialakítsák a stadion és egyéb helyszínek infrastruktúráját, hogy a rendezvény biztonságban megrendezhető legyen.

    Az önkéntesek minimum 12 műszakra számíthatnak tréninggel együtt.

    TECHNICAL SERVICES ÖNKÉNTES

    Az önkéntesek segítenek felállítani az ideiglenes infrastruktúrát az eseményszervezéshez (áramellátás, kábelek, stb. installálása). Az önkéntesek monitorozzák majd a stadionon belül a hulladékgazdálkodás hatékonyságát, az irodák tisztaságát. Tolmácsként segítik a külföldi munkaerő és a helyi partnerek és beszállítók közötti kapcsolattartást. Ezen felül ad hoc feladatokra számíthatnak az önkéntesek, amikkel támogathatják a területvezetők munkáját.

    Az önkéntesek minimum 23 műszakra számíthatnak tréninggel együtt.
    Az UEFA EURO 2020 bajnokságra a jegyeket a nézők postai úton is megigényelhették, de a helyszínen is átvehetik majd őket, illetve egy applikáció segítségével akár a telefonjukon is elérhetik majd őket.
    A ticketing önkéntesek munkája elengedhetetlen a jegykiadási projekt megvalósításához, és gyakran ők az első kapcsolattartási pont a jegytulajdonosok és a szervezők között. Az önkéntesek segítik a ticketing csapat munkáját azzal, hogy a jegytulajdonosoknak kiemelkedő ügyfélélményt nyújtanak, így a nézők biztosan barátságos és felejthetetlen élményben részesülnek majd. Az önkéntesek segítik a jegyátvevő pontok munkája mellett a beléptető csapat feladatait is.

    TICKETING ACCESS CONTROL ÖNKÉNTES

    Az önkéntesek a beléptetésnél segédkeznek a nézőknek a jegyek beolvasásában, hogy a szurkolók biztonságosan, folyamatos áthaladással bejussanak a stadion területére. Amennyiben hibát észlelnek, segítenek megoldást keresni. Az önkéntesek segítenek a nyelvi akadályok leküzdésében az UEFA ticketing csapata és a jegykezelők között.

    Az önkéntesek minimum 6 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

    TICKETING INFO POINT ÖNKÉNTES

    Ezek az önkéntesek mérkőzésnapokon segítik a ticketing csapat munkáját. Információt nyújtanak a szurkolóknak a jegykezeléssel kapcsolatban, illetve az UEFA jegykezelő csapat munkáját támogatják a helyszínen.

    Az önkéntesek minimum 6 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

    TICKETING CENTRE ÖNKÉNTES

    Az önkéntesek a bajnokság ideje alatt segítik a ticketing csapat munkáját a jegykezelő központban. Részt vesznek a jegyek átadásában, szorosan együtt dolgoznak az UEFA ticketing csapatával.

    Az önkéntesek minimum 13 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

    TICKETING PERIMETER SUPPORT ÖNKÉNTES

    A Ticketing Perimeter Support önkéntesek a beléptetőkapuknál segítik a nézőket abban, hogy a jegykezelés minél hatékonyabb, gyorsabb és biztonságosabb legyen. Ők segítik a nézőket, amennyiben a beléptetésük sikertelen volt vagy segítenek megoldást találni a problémákra.

    Az önkéntesek minimum 6 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.

    TICKETING STADIUM BOWL ÖNKÉNTES

    Az önkéntesek a stadionon belül segítik a nézőket, amennyiben a jegyükkel probléma adódik.

    Az önkéntesek minimum 9 műszakra számíthatnak ebben a pozícióban tréninggel együtt.
    A logisztika az egyik olyan feladatterület, ami elsőként kezd el tevékenykedni a helyszínen, hiszen az ő feladatuk más feladatterületek munkakörülményeinek a biztosítása. A logisztika csapat dolgozik az irodák berendezésén, az irodai eszközök utánpótlásának biztosításán, a személyzet formaruháinak elosztásán, a személyzeti pihenő területek felállításán és felügyeletén. A logisztikai csapat tartja a kapcsolatot a személyzetet elszállásoló szállodákkal (korai/késői be- illetve kijelentkezés, információs tábla a recepción stb.) és megszervezik a rendezvényen dolgozók napi ingázását a szálloda és a helyszín között, valamint az általános irodai feladatok és a személyzet igényeit biztosítják a stadionban.

    LOGISZTIKA ÖNKÉNTES

    A logisztika önkéntesek (Logistics volunteer) segítenek berendezni az irodákat, meeting szobákat és egyéb munkaterületeket. Az önkéntesen a stadion teljes területét ismerik, monitorozzák és ha szükséges, újra töltik a szervezők irodai és konyhai készleteit. Segítenek az egyenruhák kiosztásában és együtt dolgoznak más feladatterületekkel is.

    Az önkéntesek minimum 9 műszakra számíthatnak tréninggel együtt.
    A helyszín és létesítmény menedzsment a stadion működtetéséért felel. Itt a vezetőség feladata, hogy a stadionban a különböző projekteknél felmerülő problémákra megoldást találjon és biztosítsa a létesítmény és az esemény gördülékeny működését.
    Ezen a munkaterületen az önkéntesek főképp a projektmenedzser napi munkáját segítik.

    VENUE MANAGEMENT ÖNKÉNTES

    A venue management önkéntesek magabiztosan eligazodnak a stadionban és támogatják a napi teendők elvégzését a stadion körül. Segítséget nyújtanak a stadion különböző részeinek átvételekor és átadásakor az UEFA létesítmény menedzser számára. Az önkéntesek szerepet kapnak a meetingek szervezésében, számos irodai és adminisztratív feladatok mellett. Az önkéntesek ad hoc feladatokat is kapni fognak, amik a létesítmény és projektmenedzsmenten dolgozók napi munkáját segítik majd.

    Az önkéntesek minimum 9 műszakra számíthatnak tréninggel együtt.
    Minden önkéntesekhez kötődő tevékenységet az önkéntes menedzsment tervez és hajt végre. Az önkéntesmenedzsment csapat gondoskodik az önkéntesekről és biztosítja, hogy minden zökkenőmentesen működjön az önkéntesek számára az Európa-bajnokságon. Többek között az önkéntesek informálásával, képzésével, a feladatok kiosztásával, műszakok beosztásával, az önkéntes élmény és szórakozás biztosításával az önkéntes központ működtetésével és az önkéntesek étkeztetésével foglalkoznak az önkéntes program önkéntesei.

    ACE ÖNKÉNTES

    Az ACE önkéntesek minden feladatterülettel tisztában vannak, a jelenlétük nélkülözhetetlen az önkéntes program számára. Az ACE önkéntesek képesek beugrani bármilyen pozícióba, ahol az adott napon valamilyen okból egy önkéntes nem tud megjelenni. Az ACE önkéntesek részt vesznek az önkéntesmenedzsment csapat munkájában a torna végéig.

    Az önkéntesek minimum 12 műszakra számíthatnak tréninggel együtt.

    VOLUNTEER MANAGEMENT ÖNKÉNTES

    Az önkéntes menedzsment önkéntesek az önkéntes menedzser napi feladatait segítik. Az önkéntesek adminisztratív feladatokkal támogatják az önkéntes programot, segítenek a többi önkéntes beosztásában és az önkéntes központ körüli feladatok elvégzésében. Az önkéntesek részt vesznek az önkéntes egyenruhák kiosztásában és technikai segítséget nyújtanak az önkénteseknek a V-app használatában, amennyiben szükséges. Az önkéntes menedzsment önkéntesek segítenek programokat szervezni a többi önkéntes számára.

    Az önkéntesek minimum 12 műszakra számíthatnak tréninggel együtt.