Nagykövetek

Gera Zoltán
Gera Zoltán, a 2020-as Európa-bajnokság budapesti szervezésének nagykövete:

Gera Zoltán, az elmúlt évek kiemelkedő hazai labdarúgója (97 mérkőzésen 26 gól) egy sérülést követően tavaly egyik napról a másikra volt kénytelen abbahagyni sikeres pályafutását. Ennek része volt magyar bajnoki címek és Magyar Kupa-sikerek mellett a 2011-es Európa Liga-döntő a Fulhammel, vagy a 2016-os Eb, amelyen a torna legszebb gólját szerezte a későbbi győztes Portugália ellen.
A szakember július elsejétől átvette a 2021-es, magyar-szlovén rendezésű Eb-re készülő U21-es válogatott vezetését.
Alain Giresse
• 5 Európa-bajnoki fellépés / 1 gól
• A „motor” becenéven elhíresült apró, de lelkes középpályás, aki összefogta a franciák játékát
• Nagy EURO-pillanat: az 1984-es Eb csoportkörében egy kényszerítő után lőtt csodás gólt a belgáknak
Alan Shearer
• 9 Európa-bajnoki fellépés / 7 gól
• Fáradhatatlan középcsatár, aki 260 góljával a Premier League történetének legeredményesebb játékosa
• Nagy EURO-pillanat: az angol válogatott vezére a ’96-os Eb-n, amelyen öt góllal segítette csapatát az elődöntőig
Alessandro Del Piero
• 13 Európa-bajnoki fellépés / 1 gól
• A játékmester 1996-ban Bajnokok Ligáját nyert a Juventusszal, amelynek színeiben összesen 290 gólt szerzett, ezzel ő a klub örökös gólkirálya
• Nagy EURO-pillanat: Del Piero négy Eb-n játszott, ebből a másodikon, 2000-ben ezüstérmet nyert az olasz válogatottal
Andónisz Nikopolídisz
• 9 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• 90-szeres görög válogatott kapus, aki összesen 11 trófeát nyert a Panathinaikosz és az Olympiakosz színeiben
• Nagy EURO-pillanat: egymás után három mérkőzésen is érintetlen maradt a kapuja a 2004-es Eb-n, közte a görög győzelemmel véget ért döntőben
Ángelosz Harisztéasz
• 9 Európa-bajnoki fellépés / 4 gól
• A hórihorgas csatár 88 mérkőzésen 25 gólt szerzett a görög válogatottban
• Nagy EURO-pillanat: Harisztéasz szerezte a görögök győztes gólját a 2004-es Eb-döntőben
Brian Laudrup
• 8 Európa-bajnoki fellépés / 3 gól
• 82-szeres dán válogatott támadó, aki a Bröndbyben, a Bayernben és a Rangersben szerzett magának hírnevet
• Nagy EURO-pillanat: gólt ugyan nem szerzett, de ragyogóan játszott az 1992-es Eb-n, amelyet nagy meglepetésre megnyertek a dánok
Carles Puyol
• 8 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• A védelem vezére, aki 2006-ban, 2009-ben és 2011-ben is Bajnokok Ligáját nyert a Barcelonával
• Nagy EURO-pillanat: a spanyol győzelemmel véget ért 2008-as Eb-n a válogatott mindössze két gólt kapott azon az öt mérkőzésen, amelyen Puyol a pályán volt
Christian Karembeu
• 5 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• A védekező középpályás 1998-ban Bajnokok Ligáját és világbajnokságot nyert
• Nagy EURO-pillanat: Karembeu nagyban hozzájárult a franciák 2000-es Eb-uralmához
Christian Ziege
• 8 Európa-bajnoki fellépés / 1 gól
• A védelem mögé kerülő balhátvéd és pontrúgás-specialista Németországban, Olaszországban és Angliában is nyert trófeát
• Nagy EURO-pillanat: Ziege szerezte a németek első gólját a ’96-os Eb-n, miután egy szóló végén bevette a csehek kapuját
Clarence Seedorf
• 10 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• Sokoldalú középpályás tehetség, az egyetlen játékos, aki három különböző klubbal is megnyerte a Bajnokok Ligáját
• Nagy EURO-pillanat: Seedorf oroszlánrészt vállalt benne, hogy a holland válogatott a 2000-es és a 2004-es Eb-n is bejutott az elődöntőbe
David Seaman
• 7 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• Világklasszis hálóőr, aki kilenc nagy trófeát nyert az Arsenal védelme mögött biztosítva
• Nagy EURO-pillanat: Anglia Seaman közbenjárásával ütötte ki Spanyolországot az 1996-os Eb negyeddöntőjének tizenegyespárbajában
David Trezeguet
• 7 Európa-bajnoki fellépés / 3 gól
• A Juventus és a Monaco korábbi kíméletlen játékosa, aki minden második mérkőzésén betalált
• Nagy EURO-pillanat: a 2000-es Eb-döntőben Trezeguet lőtte az aranygólt, amivel a franciák legyőzték az olaszokat
Deco
• 9 Európa-bajnoki fellépés / 1 gól
• A brazil születésű kreatív középpályás kétszeres Bajnokok Ligája-győztes
• Nagy EURO-pillanat: 2004-ben Eb-döntőbe jutott a portugál válogatottal
Gaizka Mendieta
• 4 Európa-bajnoki fellépés / 2 gól
• A technikás spanyol középpályás kétszer is Bajnokok Ligája-döntőbe jutott a Valenciával
• Nagy EURO-pillanat: Mendieta a jugoszlávoknak és a franciáknak is betalált a 2000-es Eb-n, amelyen a spanyolok a negyeddöntőig jutottak
Gianluca Zambrotta
• 11 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• Az olasz válogatott támadó szélsőhátvédje, aki kulcsfontosságú szerepet játszott az Azzurri 2006-os világbajnoki győzelmében
• Nagy EURO-pillanat: Zambrotta a csoportkörben nyújtott remek teljesítményének köszönhetően bekerült a 2004-es Eb álomcsapatába
Henrik Larsson
• 10 Európa-bajnoki fellépés / 4 gól
• A Celtic legendás csatára, aki a 2006-os Bajnokok Ligája-döntőben a Barcelona második, győzelmet érő gólját szerezte
• Nagy EURO-pillanat: a 2004-es Eb-n a bolgárok ellen szenzációs fejesgólt szerzett, a svéd válogatottal pedig a negyeddöntőig menetelt
Jean Tigana
• 5 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• Játékosként a technika és az állóképesség tökéletes ötvözete volt, a ’80-as közepének páratlan középpályása
• Nagy EURO-pillanat: a gyors elfutásával és az alapvonalról visszatett labdájával előkészítette a franciák győztes gólját a ’84-es Eb elődöntőjének hosszabbításában
Jean-François Domergue
• 5 Európa-bajnoki fellépés / 2 gól
• A balhátvéd tagja volt az 1984-es Eb „szuper” francia válogatottjának, és a kilenc válogatottbeli pályára lépéséből öt ezen a tornán volt
• Nagy EURO-pillanat: az 1984-es Eb-döntőben kétszer is betalált a portugálok felett aratott drámai 3–2-es siker alkalmával
Jórgosz Karangúnisz
• 10 Európa-bajnoki fellépés / 2 gól
• A görög válogatott középpályának kirobbanthatatlan tagja volt 15 évig, aki a védekezésből és a támadásból egyaránt kivette a részét
• Nagy EURO-pillanat: a 2004-es Eb-n hat percnyi játék után Karangúnisz lőtte a görögök első gólját, amely elindította a válogatottat a végső sikerhez vezető úton
Jürgen Klinsmann
• 13 Európa-bajnoki fellépés / 5 gól
• A könyörtelen német csatár 1991-ben az Interrel, 1996-ban a Bayern Münchennel nyert UEFA-kupát
• Nagy EURO-pillanat: az 1990-ben világbajnokságot nyert csatár három góllal vette ki a részét a németek ’96-os Eb-győzelméből
Karel Poborský
• 14 Európa-bajnoki fellépés / 2 gól
• A gyors, kreatív jobbszélső Csehországban és Angliában is nyert bajnoki címet
• Nagy EURO-pillanat: az 1996-os Eb-n Poborsky szerezte azt az emlékezetes átemelős gólt, amellyel a csehek legyőzték a portugálokat a negyeddöntőben
Lothar Matthäus
• 11 Európa-bajnoki fellépés / 1 gól
• 150 fellépéssel ő a német válogatott történetének legtöbb válogatottsággal rendelkező játékosa, aki 1990-ben világbajnokságot nyert
• Nagy EURO-pillanat: a válogatottban 19 évesen debütált az 1980-as Eb-n, amelyet a nyugat-németek megnyertek
Luis Fernandez
• 8 Európa-bajnoki fellépés / 1 gól
• Labdaszerző középpályás, aki kiegészítette a nagyra tartott francia válogatott „mágikus négyes” támadósorát
• Nagy EURO-pillanat: az 1984-es Eb-döntőben szülőhazájával, Spanyolországgal nézett farkasszemet
Luis Figo
• 14 Európa-bajnoki fellépés / 2 gól
• Az elegáns portugál szélső a Barcelonában és a Real Madridban is megmutatta klasszis képességeit
• Nagy EURO-pillanat: a 2000-es Eb-n elődöntőbe, négy évvel később pedig döntőbe jutott a portugál válogatottal
Maniche
• 6 Európa-bajnoki fellépés / 2 gól
• A védekező középpályás 2003-ban UEFA-kupát, 2004-ben pedig Bajnokok Ligáját nyert a Portóval
• Nagy EURO-pillanat: Maniche egy pompás góllal lőtte fináléba a portugál válogatottat a 2004-es Eb elődöntőjében
Marcel Desailly
• 12 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• A Marseille, a Milan és a Chelsea korábbi védője, aki 1998-ban világbajnokságot nyert a francia válogatottal
• Nagy EURO-pillanat: 2000-ben megnyerte az Eb-t, majd a torna hivatalos álomcsapatába is beválasztották
Marcos Senna
• 5 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• A középpályás remek teljesítményt nyújtott a Villarrealban, és még annál is jobbat a spanyol győzelemmel véget ért 2008-as Eb-n
• Nagy EURO-pillanat: Senna értékesítette a saját maga büntetőjét az olaszok elleni győztes tizenegyespárbajban a 2008-as Eb negyeddöntőjében
Michael Owen
• 7 Európa-bajnoki fellépés / 2 gól
• A kíméletlen angol csatár 80 válogatott mérkőzésen 40 gólt szerzett, közte a ’98-as Eb-n az argentinoknak lőtt bámulatos találattal
• Nagy EURO-pillanat: Owen a 2000-es és a 2004-es Eb-n is betalált az angol válogatottban
Miroslav Klose
• 13 Európa-bajnoki fellépés / 3 gól
• Kiegyensúlyozott mesterlövész, aki ezt a képességét csak még inkább kamatoztatta, amikor a válogatott mezt viselte
• Nagy EURO-pillanat: a 2008-as Eb-n Klose a németek mindkét 3–2-re megnyert egyenes kieséses szakaszban játszott mérkőzésén betalált, amelyeknek köszönhetően bejutottak a döntőbe
Nuno Gomes
• 14 Európa-bajnoki fellépés / 6 gól
• Majdnem 20 éven keresztül volt a Boavista, a Benfica, a Fiorentina és a Porto megbízható gólfelelőse
• Nagy EURO-pillanat: a 2000-es Eb-n négy gólt szerzett, majd négy évvel később bejutott a döntőbe a portugál válogatottal
Patrick Kluivert
• 9 Európa-bajnoki fellépés / 6 gól
• Briliáns holland válogatott támadó, a Barcelona korábbi játékosa, aki 1995-ben Bajnokok Ligáját nyert az Ajax-szal
• Nagy EURO-pillanat: öt góljával a 2000-es Eb társ-aranycipőse lett, a holland válogatottal pedig elődöntőig jutott
Paul Gascoigne
• 5 Európa-bajnoki fellépés / 1 gól
• Karizmatikus, tehetséges középpályás, aki Anglia nemzeti hősévé vált az 1990-es világbajnokságon
• Nagy EURO-pillanat: a skótok elleni 2–0-s győzelem alkalmával lőtt káprázatos átemelős gólja az 1996-os Eb-n
Peter Schmeichel
• 13 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• Inspiráló, kivételes képességű kapus, aki 1999-ben hozzásegítette a Manchester Unitedet a triplázáshoz
• Nagy EURO-pillanat: döntő szerepe volt abban, hogy a dánok megnyerték az Eb-t 1992-ben, miután számos nagy védést bemutatott a németek elleni döntőben
Ricardo Carvalho
• 11 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• A kompromisszumok nélküli védő a Portóban, a Chelsea-ben, a Real Madridban és a Monacóban is kiváló teljesítményt nyújtott
• Nagy EURO-pillanat: 2004-ben Eb-döntőbe jutott a portugál válogatottal, majd 2016-ban a legidősebb mezőnyjátékos lett, aki megnyerte a kontinenstornát
Robert Pires
• 7 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• A kreatív középpályás az Arsenalban töltötte a legszebb éveit, emellett 1998-ban világbajnokságot nyert a francia válogatottal
• Nagy EURO-pillanat: Pires készítette elő David Trezeguet győzelmet érő aranygólját a 2000-es Eb-n
Ruud Gullit
• 9 Európa-bajnoki fellépés / 1 gól
• A sokoldalú, elegáns holland középpályás két Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert a Milánnal
• Nagy EURO-pillanat: az 1988-as Eb-döntőben Gullit szerezte a vezető gólt a végül holland győzelemmel véget ért Szovjetunió elleni mérkőzésen
Steffen Freund
• 4 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• A fáradhatatlan védekező középpályást a Schalkénál, a Borussia Dortmundnál és a Tottenhamnél is imádták a szurkolók
• Nagy EURO-pillanat: négy mérkőzést játszott a végül német győzelemmel véget ért 1996-os Eb-n, habár a döntőt sérülést miatt ki kellett hagynia
Steve McManaman
• 6 Európa-bajnoki fellépés / 1 gól
• A Liverpool korábbi középpályás mágusa, aki két Bajnokok Ligáját nyert a Real Madriddal
• Nagy EURO-pillanat: McManaman lenyűgöző teljesítményt nyújtott az 1996-os Eb-n, amelyen Anglia az elődöntőig jutott
Theódorosz Zagorákisz
• 6 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• Harcias, szorgalmas védekező középpályás, akinek a csillaga a 2004-es Eb idején ragyogott a legfényesebben
• Nagy EURO-pillanat: csapatkapitányként az Eb-trófea felemelése, valamint a torna legjobb játékosának járó díj elhódítása
Thierry Henry
• 11 Európa-bajnoki fellépés / 6 gól
• Az Arsenal örökös gólkirálya, aki 2009-ben Bajnokok Ligáját nyert a Barcelonával
• Nagy EURO-pillanat: a 2000-es Eb-n három góllal járult hozzá a francia válogatott végső sikeréhez
Thomas Helmer
• 9 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• A sokoldalú német védő két Európa-bajnoki döntőt is játszott, és egykoron ő volt a Bundesliga legdrágább játékosa
• Nagy EURO-pillanat: az emberfogást mesteri szinten űzte az 1996-os Eb-n, amelyen a német válogatott mindössze három gólt kapott
Vítor Baía
• 8 Európa-bajnoki fellépés / 0 gól
• A Porto és a Barcelona korábbi kapusa, aki 2004-ben Bajnokok Ligáját nyert
• Nagy EURO-pillanat: a 2000-es Eb-n Baía kivédte Arif Erdem büntetőjét, amellyel hozzásegítette a portugálokat a negyeddöntő eléréséhez
Vladimír Šmicer
• 11 Európa-bajnoki fellépés / 4 gól
• Technikás, sokoldalú középpályás, aki a Liverpool játékosaként gólt szerzett a 2005-ös Bajnokok Ligája-döntőben
• Nagy EURO-pillanat: a ’96-os Eb-n az oroszok ellen szerzett kései góljával a csehek bejutottak a torna egyenes kieséses szakaszába
Xabi Alonso
• 12 Európa-bajnoki fellépés / 2 gól
• A szemet gyönyörködtető játékáról híres box-to-box középpályás 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert a Liverpoollal
• Nagy EURO-pillanat: Alonso 2008-ban és 2012-ben is elhódította az Eb-címet a spanyol válogatottal, 2010-ben pedig világbajnokságot nyert
Xavi Hernández
• 11 Európa-bajnoki fellépés / 1 gól
• A középpálya királya, aki a század legdominánsabb csapatává tette a Barcelonát és a spanyol válogatottat
• Nagy EURO-pillanat: nagy szerepe volt abban, hogy 44 év után, 2008-ban a spanyol válogatott megnyerte az Eb-t, majd négy évvel később megvédte a címét
Youri Djorkaeff
• 10 Európa-bajnoki fellépés / 3 gól
• Az 1998-as világbajnok francia válogatott támadója, aki klubszínekben a Paris Saint-Germainnel és az Interrel is nyert európai kupát
• Nagy EURO-pillanat: Djorkaeff kétszer is betalált a 2000-es Eb-n, amelyet a franciák megnyertek
Andrej Arsavin
• 6 Európa-bajnoki fellépés / 2 gól
• A 2008-as UEFA-kupát nyert Zenit szélsője, akiért 2009-ben klubrekordot jelentő összeget fizetett az Arsenal
• Nagy EURO-pillanat: két gól és két gólpassz a 2008-as tornán, amikor az oroszok bejutottak az elődöntőbe
Patrik Berger
• 7 Európa-bajnoki fellépés / 1 gól
• A klasszis szélső 1990-ben U16-os Európa-bajnokságot nyert, majd 2001-ben a Liverpoollal elhódította az UEFA-kupát
• Nagy EURO-pillanat: értékesített tizenegyes a tizenegyespárbajban, amely után Csehország bejutott az 1996-os torna döntőjébe
Menetrend
2019. Március 21. Elkezdődnek a selejtezők
2019. November 22. Rájátszás sorsolás
2020. Október - November Rájátszás mérkőzések
2018. December 2. Selejtező sorsolás
2019. November 19. Selejtezők vége
2019. December 1. Selejtezők vége
2021. Június 11. Elkezdődik a bajnokság
Helyszínek
Bővebb információ