Hírek

Schäfer-góllal nyertünk Ciprus ellen
2021. június. 04., 21:56

Az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott pénteken este lejátszotta a részben hazai rendezésű tornát megelőző első felkészülési meccsét: a ciprusiakat fogadta a Szusza Ferenc Stadionban. Marco Rossi szövetségi kapitány a mérkőzést megelőzően elárulta, hogy bár a fejében már körvonalazódik az első Eb-mérkőzés kezdőcsapata, de ahhoz, hogy teljes képet kapjon, szeretne néhány játékost mérkőzésen is megnézni a keretből. A ciprusi válogatott jól kezdte a vb-selejtezőket, legyőzte Szlovéniát, döntetlent játszott a szlovákokkal, és a horvátok is csak 1-0-ra győztek ellene.

A magyar válogatott már a kezdés pillanatában újoncot avatott, Hahn János első alkalommal lépett pályára a nemzeti csapat színeiben. Számára többszörösen is emlékezetes lesz a mai nap, hiszen a napot a kórházban kezdte, ahol megszületett első gyermeke, majd onnan egyenesen a Szusza Ferenc Stadionba sietett, hogy életében először magára húzhassa a címeres mezt. 



A kapuban Gulácsi Péter állt, előtte Botka Endre, a ciprusiakat jól ismerő Lang Ádám és Szalai Attila alkotta a védőhármast. A jobb oldalon Lovrencsics Gergő, a bal szélen Varga Kevin kapott szerepet, a középpálya tengelyében Schäfer András, Sigér Dávid és Kleinheisler László játszott, míg a debütáns Hahn ékpárja Holender Filip volt.

A mérkőzés első félórájában nem forogtak veszélyben a kapuk, a ciprusiak szervezetten védekeztek, és valamivel többet birtokolták a labdát. A támadójátékunk akadozott ebben az időszakban, meglehetősen kiszámíthatóan próbáltunk az ellenfél kapuja elé kerülni. Az első lövési kísérletre 25 percet kellett várnunk, ekkor Sigér próbálkozott távolról, de nem okozott veszélyt. A 36. percben viszont gyors, pontos támadás futott a bal oldalon, Varga Kevin szépen tette középre a labdát, Holender még nem találta azt el, a második hullámban érkező Schäfer András viszont 12 méterről a léc alá helyezett, első gólját szerezve a felnőtt válogatottban (1-0). A 43. percben Lovrencsics lövése tévesztett célt, így 1-0-s magyar vezetésnél ért véget a félidő.

A szünetben kettőt cserélt Marco Rossi, Dibusz Dénes érkezett Gulácsi Péter helyére, míg Kleinheisler Lászlót a középpályán Nego Loic váltotta. A második félidőt jobban kezdték a ciprusiak, az első tíz percben Pittas két lövését is védenie kellett Dibusznak. Szűk negyedóra után újabb magyar cserék következtek, debütált a felnőttek között az idei U21-es Európa-bajnokságon is résztvevő Bolla Bendegúz, mellette Nikolics Nemanja és Orbán Willi kapott lehetőséget.

A ciprusiak hátrányban sem adták fel a biztos védekezést, így bár volt néhány jól felépített támadásunk, komolyabb helyzetet nem tudtunk kialakítani. A 78. percben Nagy Ádám is lehetőséget kapott, nem sokkal később pedig büntetőhöz jutott a többet támadó magyar válogatott, a harcos Schäfert buktatták az alapvonal közelében. A tizenegyest Nikolics Nemanja végezte el, de a kapu bal oldalába tartó labdát kiütötte a ciprusiak kapusa. A 88. percben Bolla beadásáról kevéssel maradt le a kapu előtt érkező Nikolics, így az eredmény a lefújásig nem változott, válogatottunk 1-0-ra megnyerte az Európa-bajnokságot megelőző utolsó előtti mérkőzését. Jövő kedden, 20.00 órakor az írek ellen tartjuk az Eb-főpróbát a Szusza Ferenc Stadionban.

  •  
  • 2021. június 04. (péntek)
  • | Budapest / Szusza Ferenc Stadion
  • | nézőszám: 6324 fő

  • Magyarország

    HUN

  • Magyarország

1-0

  • Ciprus
  • Ciprus

    CYP

  • Magyarország
  • Ciprus
  • 2  Antreas Karo   77'

  • 4  Nicholas Ioannou   76'

  • 5  Costas Soteriou

  • 9  (CSK) Dimitris Christofi   62'

  • 11  Andreas Avraam

  • 15  Fotis Papoulis   70'

  • 18  Kostakis Artymatas   70'

  • 20  Grigoris Kastanos   62'

  • 21  Paris Psaltis   57'   70'

  • 22  (GK) Neofytos Michael

  • 23  Ioannis Pittas

Cserejátékosok
  • 1  (GK) Kostas Panayi

  • 3  Stelios Andreou   77'

  • 6  Alexander Gogic   70'

  • 7  Marios Ilia   62'

  • 8  Chambos Kyriakou   62'

  • 12  (GK) Antreas Paraskevas

  • 14  Andreas Katsantonis

  • 16  Thomas Nikolaou

  • 17  Loizos Loizou   70'

  • 19  Hector Matthew

  • 24  Konstantinos Ilia

  • 25  Antreas Panayiotou   70'

Vezetőedző
  • Marco Rossi

  • Nikolaos Kostenoglou

Ciprus

2
Antreas Karo
4
Nicholas Ioannou
5
Costas Soteriou
9
Dimitris Christofi
11
Andreas Avraam
15
Fotis Papoulis
18
Kostakis Artymatas
20
Grigoris Kastanos
21
Paris Psaltis
22
Neofytos Michael
23
Ioannis Pittas
field-img

 

 

Menetrend
2019. Március 21. Elkezdődnek a selejtezők
2019. November 22. Rájátszás sorsolás
2020. Október - November Rájátszás mérkőzések
2018. December 2. Selejtező sorsolás
2019. November 19. Selejtezők vége
2019. December 1. Selejtezők vége
2021. Június 11. Elkezdődik a bajnokság
Helyszínek
Bővebb információ