Hírek

Marco Rossi: A győzelem a legjobb mentális edzés
2021. június. 03., 18:15

Újra nézők előtt!
A magyar válogatott végre ismét szurkolók előtt léphet pályára, a közönség buzdítása ezúttal is sokat segíthet a csapatnak. A Szusza Ferenc Stadionba érvényes jeggyel és a védettségi igazolvány bemutatásával lehet belépni. A szurkolóknak érdemes tömegközlekedéssel érkezniük a stadionhoz. Arra kérünk mindenkit, hogy figyelje a jegyén szereplő információkat, és azon a kapun közelítse meg a helyét, ami a belépőn szerepel.

Az Európa-bajnoki felkészülés finisébe fordulva a magyar válogatott még két nemzetközi mérkőzést is játszik a Szusza Ferenc Stadionban: pénteken 20.00 órakor Ciprust, jövő kedden Írországot fogadja. A Ciprus elleni összecsapás előtti utolsó edzést a találkozó helyszínén tartotta meg Marco Rossi. A gyakorlás előtti sajtótájékoztatón a szövetségi kapitány elárulta: fontos tanulságai lehetnek az előttünk álló két felkészülési mérkőzésnek.

– Megvannak az elgondolásaim a csapat összetételéről az Európa-bajnokságon, de az előttünk álló felkészülési mérkőzéseken mindenkit megnézünk a pályán, majd taktikai és fizikai aspektusból is értékeljük a tanulságokat –
így a szövetségi kapitány. – A ciprusi válogatott gyors a támadásba való átmenetekben, és igen hatékonyak az előreívelt labdái. Győzni szeretnénk, mert fontos alapelv, hogy a legjobb edzés a győzelem. Nem becsüljük alá ezt a két felkészülési mérkőzést és az ellenfeleinket sem. A Ciprus és Írország elleni mérkőzéseken igyekszünk már az Eb-ellenfelenkre is felkészülni. A három Európa-bajnoki találkozónk papíron már eldőlt, de láttunk már példát arra, hogy a pályán nyújtott teljesítmény rácáfol a papírformára. Az álmodozás semmibe se mkerül, de csak akkor ér valamit, ha megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy valóra váltsuk az álmokat.

Marco Rossi hozzátette: a válogatottnál mindenki nagyon örül, hogy végre ismét magyar szurkolók előtt léphet pályára a csapat, és izgatottan tekint a mérkőzések elé.

– Óriási változás, hogy végre visszatérhetnek a szurkolók a lelátókra. Ez nagy lendületet adhat nekünk, ugyanakkor felelősséggel is jár. Bízom benne, hogy a csapat motiváció, akarás és harcosság tekintetében is meg fog felelni a szurkolók elvárásainak – fogalmazott a kapitány.

A sajtótájékoztatón a Cipruson légióskodó Lang Ádám elmondta: fizikálisan erős, egyszerű, de hatékony játékra törekvő ellenfélre lehet számítani pénteken.

– A ciprusiak inkább az egyszerűségre törekednek, fizikálisan erősek, kifejezetten keresik a párharcokat. Szervezett, stabil védekezés jellemzi őket, és gyorsak a támadásba történő átmeneteik. Az utóbbi időszakban jó eredményeket értek el, oda kell figyelni rájuk, de gyors, kombinatív, pontos játékkal zavarba lehet hozni őket. A keretünk minden tagja szeretne bizonyítani, már csak azért is, mert az előttünk álló két felkészülési meccs mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljön az Európa-bajnoki kezdőcsapathoz – fogalmazott az Omonia Nicosia védője.

A magyar után a ciprusi válogatott is sajtótájékoztatót tartott, ezen Nikosz Kosztenoglu szövetségi kapitány, és Lang Ádám nikóziai csapattársa, Fotiosz Papulisz vett részt. 

– Nehéz számunkra a mostani időszak, a ciprusi bajnokságnak már hetek óta vége, sokan pihenőjüket töltik, ezért nincsenek itt a keretben. Ez viszont lehetőséget ad arra, hogy új játékosokat is kipróbáljunk, és lemérhessük, hogyan szerepelnek kiélezett helyzetben. A keret tagja több fiatal is, akik bizonyíthatják rátermettségüket. A magyar válogatott elmúlt éve nagyszerűen sikerült, egy roppant fegyelmezett csapat ellen lépünk pályára, amely nagyon jó az átmenetekben, és nagyszerű csapatszellem jellemzi. Ami a hazaiak Eb-reményeit illeti: a futball sokszor tartogat meglepetéseket, csapategységgel néha többet lehet elérni, mint minőségi játékosokkal – mondta a szövetségi kapitány.

– Mindenkinek megtiszteltetés, hogy játszhat a magyar csapat ellen. Külön öröm számunkra, hogy holnap nézők előtt léphetünk pályára, ez nagyon hiányzott már minden játékosnak – tette hozzá Papulisz.

Menetrend
2019. Március 21. Elkezdődnek a selejtezők
2019. November 22. Rájátszás sorsolás
2020. Október - November Rájátszás mérkőzések
2018. December 2. Selejtező sorsolás
2019. November 19. Selejtezők vége
2019. December 1. Selejtezők vége
2021. Június 11. Elkezdődik a bajnokság
Helyszínek
Bővebb információ