Hírek

Bogdán Ádám: Az én dolgom, hogy a másik két kapust segítsem
2021. június. 12., 16:22

Az elmúlt egy évem nagyon jól sikerült és nagyon boldog vagyok e miatt, mind a klubcsapatommal, mind pedig a válogatottal jól teljesítettünk. Rengeteget dolgoztam és dolgozom ezután is, hogy tovább tudjak ezen az úton haladni – kezdte a csapat médiaközpontjában tartott szombati sajtótájékoztatót Szalai Attila. – Ami a portugál meccset illeti, az egész csapat nagyon izgatott és várja, hogy eljöjjön ez a nap. A legfontosabb az lesz, hogy megfelelő fizikai, taktikai és mentális felkészültséggel érkezzünk meg erre és minden mérkőzésre, hiszen nagyon magasak a saját elvárásaink.

Szalai Attila, aki a német világbajnok Mesut Özil álomcsapatába is bekerült elárulta, a törökországi csapattársa az Eb-n a magyaroknak is szorítani fog. Végül az édesapjáról, a korábbi válogatott labdarúgó Szalai Attiláról is kérdezték:

– Gyerekkoromban nem voltam az a kifejezetten labdaügyes játékos, sőt, koordinációs problémáim is voltak, de apukám nagyon sokat segített és így tudtam fejlődni. Természetesen szigorú velem, de én is az vagyok magammal.

Bogdán Ádámot pedig arról kérdezték az újságírók, mire számít a tornán, hiszen ritkán fordul elő, hogy a harmadikszámú kapus is pályára lép egy Európa-bajnokságon.

– Az előszámú motivációm az volt, hogy bekerüljek a keretbe, amire néhány mérkőzésem volt csak. Végül sikerült és itt vagyok abban a csapatban, ami hazai pályán fog Európa-bajnokságon szerepelni. Köszönöm a társaknak, hogy kiharcolták a szereplést! A dolgom most, hogy az edzéseken a legjobban teljesítsek és ezzel segítsem a társak munkáját is. Egészen felemelő érzés a mai válogatott tagjának lenni. A föld felett járok és mindent megteszek, hogy az első és a második számú kapus minél jobb formában legyen.

A Fradi kapusa kiemelte, olyan közösségbe csöppent a válogatottnál, amely már összeszokott, megformálódott, mire ő megérkezett.

 Rengeteg régi arc is volt persze a stábban és a játékosok között is. Érdekes érzés, mivel az egyik legidősebb játékos vagyok, de új emberként az elején figyelgettem a szokásokat, hogy miként alakulnak a napok. Nagyon profi a brigád, ami nagyon jó közösséget alkot. Bízom benne, hogy ez olyan előnyt jelent majd a többi csapattal szemben, hogy sikeresek lehetünk.

Menetrend
2019. Március 21. Elkezdődnek a selejtezők
2019. November 22. Rájátszás sorsolás
2020. Október - November Rájátszás mérkőzések
2018. December 2. Selejtező sorsolás
2019. November 19. Selejtezők vége
2019. December 1. Selejtezők vége
2021. Június 11. Elkezdődik a bajnokság
Helyszínek
Bővebb információ