Hírek

Bemutatkozott Skillzy, elindult a “Te Mozdulatod” kampány
2019. március. 25., 21:19

Az UEFA a 2020-as, részben hazai rendezésű Európa-bajnoksághoz kapcsolódóan egy újfajta kabala mellett tette le voksát. Komoly futballtrükkök arzenáljával felvértezve mutatkozott be Skillzy, a kabala a vasárnap esti Hollandia-Németország Eb-selejtező előtt. A hatalmas kabala mellett azért döntött az Európai Labdarúgó-szövetség, mert egyedülálló és interaktív élményt szeretne adni a fiatalabb szurkolóknak is, akik a labdarúgás más vállfajai - például a freestyle - iránt rajonganak.

– El akartunk szakadni a korábban már megszokott, hagyományos kabaláktól, melyeket a korábbi Európa-bajnokságokon láttunk, hogy egy olyan jelképes figurát hozzunk létre, aki képes interakcióba lépni a szurkolókkal szerte a kontinensen – fogalmazott Guy-Laurent Epstein, az UEFA marketing igazgatója.

A szakember azt is hozzátette, hogy az UEFA szeretne elérni minden szurkolót a legfiatalabbaktól a legidősebbekig, és azzal, hogy egy olyan kabala kel életre, amely fizikailag képes játszani ezt a csodálatos játékot, minden bizonnyal Európa-szerte rengeteg fiatalnak fog inspirációt adni ahhoz, hogy megpróbálják megtanulni ugyanazokat a trükköket, amelyeket Skillzy valamint a két freestyler, Liv Cooke és Tobias Becs mesteri módon tud.

A kabalák egyébként 1980 óta szerves részét képezik az Európa-bajnokságoknak. 39 éve Olaszországban Pinocchio volt az első a sorban. Az UEFA azonban úgy döntött, hogy az első Eb 60. évfordulóján rendezendő kontinenstorna ne csak lebonyolításában legyen egyedülálló, hanem a kabalát illetően is más legyen, mint az eddigiek, és a “Te mozdulatod”-kampány elindításával minden szurkoló lehetőséget kapjon arra, hogy a 2020-as Eb fresstyle-os csapatának tagja lehessen.

A kampány keretében a 12 rendezőváros - így Budapest - freestyle-osai is lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák saját, egyedi trükkjeiket, mozdulataikat és az ezekről készült videók beküldésével pályázzanak a Budapestet megillető egy férfi és egy női freestyle-os hely megszerzésére.

Pályázatát (videóját) már a mai naptól beküldheti bárki, aki betöltötte 18. életévét a www.euro2020.com/your-move internetes felületen keresztül egészen 2019. július 1-ig.

A beérkező videók közül Liv Cooke és Tobias Becs fogja kiválasztani a legjobbakat, ezek közül pedig a szurkolók választhatják majd ki a 24 győztest, akik a 2020-as Európa-bajnokság freestyle-csapatának tagjai lesznek, és így lehetőségük nyílik majd az Eb-hez kapcsolódó különböző eseményeken megcsillogtatni tudásukat.

A 2020-as Európa-bajnokság jegyei iránt érdeklődő szurkolók első kézből értesülhetnek a jegyárusításról szóló hírekről, információkról, ha az alábbi linken regisztrálnak az uefa.com-on: 

https://www.uefa.com/uefaeuro-2020/ticketing/

Menetrend
2019. Március 21. Elkezdődnek a selejtezők
2019. November 22. Rájátszás sorsolás
2020. Október - November Rájátszás mérkőzések
2018. December 2. Selejtező sorsolás
2019. November 19. Selejtezők vége
2019. December 1. Selejtezők vége
2021. Június 11. Elkezdődik a bajnokság
Helyszínek
Bővebb információ