Hírek

Ablakot nyitunk a labdarúgásra
2014. november. 06., 13:09

A tanfolyamok menetrendjében nem történtek változások, továbbra is minden megyében egy tavaszi és egy őszi képzést rendeznek. A kurzusok javasolt létszáma 25 fő, de túljelentkezés esetén a megyei igazgatóságoknak lehetőségük van egy harmadik képzés szervezésére is. 

- Az OTP Bank Bozsik Intézményi programban közreműködő azon sportcsoportvezetők és körzeti szervezők számára, akik nem rendelkeznek megfelelő szakirányú végzettséggel, kötelező az ingyenes Grassroots szervező tanfolyam elvégzése - mondta Őze Tibor Grassroots-menedzser. - Éppen ezért az elkövetkezendő időszakban ők fogják alkotni a hallgatók zömét. Emellett természetesen továbbra is az amatőr Grassroots klubokban dolgozó önkénteseket képezzük, hiszen azok működéséhez elengedhetetlen a megfelelő számú önkéntes foglalkoztatása. Nagyon lényeges, hogy a Grassroots labdarúgás területén tevékenykedő önkéntesek alapfokú tudást szerezzenek a labdarúgás egészéről valamint a szervezési és az egészségügy is ismeretekről is. Úgyis fogalmazhatnék, hogy a tanfolyam keretén belül ablakot nyitunk a labdarúgás összes területére. 

A továbbiakban két lehetőség van azok számára, akik - a tanfolyam elvégzése után - foglalkozásszerűen kívánnak részt venni a Grassroots labdarúgásban. Jelentkezhetnek a C-licences Grassroots edzőképző tanfolyamra, ezáltal edzőként dolgozhatnak tovább, a másik lehetőség, hogy Grassroots-vezetőként tevékenykedjenek a továbbiakban. 

- Utóbbi képzések tananyagát, a tanfolyam lebonyolításának módját a közeljövőben dolgozzuk ki, dr. Dénes Ferenccel, a sportmenedzser képzés vezetőjével – tette hozzá Őze Tibor.

 

Menetrend
2019. Március 21. Elkezdődnek a selejtezők
2019. November 22. Rájátszás sorsolás
2020. Október - November Rájátszás mérkőzések
2018. December 2. Selejtező sorsolás
2019. November 19. Selejtezők vége
2019. December 1. Selejtezők vége
2021. Június 11. Elkezdődik a bajnokság
Helyszínek
Bővebb információ